A mikroműanyagok különösen a tengeri ökoszisztémára jelentenek komoly veszélyt. Itt nem csak arról van szó, hogy az óceánokat szennyezzük egy olyan anyaggal, amely rendkívül tartós és több száz év alatt bomlik le. Problémát jelent a tengeri élőlényekre, például a fókákra, halakra vagy kagylókra gyakorolt hatásuk is, amelyekbe a mikroműanyagok passzívan vagy a táplálékukkal együtt jutnak be. Talán a legegyszerűbb kártípus – legalábbis ami a tengeri élőlényeket illeti – a nature.com oldalon megjelent cikk szerint az lehet, hogy az élőlények lenyelik a tápérték nélküli mikroműanyagokat, és így nem jutnak elegendő táplálékhoz a túléléshez.

Táplálékláncunk jellege miatt nyilvánvaló, hogy a mikroműanyagok megtalálhatók az emberi szervezetben. Ezt a legújabb tudományos vizsgálatok már bebizonyították. Az emberre gyakorolt lehetséges egészségügyi hatásokról egyelőre keveset tudunk, mivel a kutatás még gyerekcipőben jár. Jelenleg a kutatók úgy vélik, hogy a mikro- és nanoműanyagok koncentrációja a környezetben túl alacsony ahhoz, hogy hatással legyen az emberi egészségre.

Itt is különbséget kell tenni az elsődleges és a másodlagos mikroműanyagok között. A másodlagos mikroműanyagok a nem megfelelően ártalmatlanított műanyaghulladék miatt kerülnek a tengerbe. Ebben a tekintetben minden egyén hozzájárulhat a megelőzéshez azáltal, hogy összegyűjti a műanyagot és megfelelően ártalmatlanítja azt. Az elsődleges mikroműanyagok esetében magát a kibocsátást elsősorban a műanyagot tartalmazó termékek használata okozza, de néha gyártás, szállítás vagy újrahasznosítás során is kikerülhetnek a környezetbe. Az IUCN szerint az elsődleges mikroműanyagok elsősorban négy úton jutnak a tengerbe:

• Közvetlen kibocsátás a tengerbe: pl. a hajók bevonataiból.
• Szélsodrás: pl. az autógumik kopása
• Közutakról lefolyva: pl. útburkolati jelek
• Szennyvíztisztító telepek: pl. háztartási mosásból származó szálak

A legismertebb előnye a koptató hatás („hámlasztó hatás”). A 60 µm-nél kisebb részecskék kevésbé alkalmasak; az ideális méret a 420 µm-es tartományban van. A felhasznált műanyagok a következők: polietilén (PE), polipropilén (PP), polietilén-tereftalát (PET), poliamid (PA), politetrafluoretén (PTFE, „Teflon”), polimetil-metakrilát (PMMA), polisztirol (PS), poliuretán (PUR) és különböző kopolimerek. (UBA tanulmány Mikroműanyagok)

A Münsteri Egyetem tanulmánya szerint, amely 38 különböző ásványvizet vizsgált egyszer használatos és többutas műanyag palackokban, üvegpalackokban és italos kartondobozokban, mind a többutas műanyag-, mind az üvegpalackokban lévő víz mikroműanyagokkal szennyezett. Kevesebb részecskét találtak az eldobható palackokban és italos kartondobozokban. A tanulmány szerzője, Darena Schymanski azt gyanítja, hogy ez elsősorban a palackok tisztításával függ össze, ami a visszaváltható palackok esetében szükséges. A csapvíz tartalmazza a legkevesebb mikroműanyagot. Az ivóvízben lévő mikroműanyagok témájáról a WHO-nál további információk is elérhetők.

Itt többféle lehetőség is van:

• A kozmetikumokban, valamint a mosó- és tisztítószerekben található környezetkárosító oldható műanyagvegyületek és így a mikroműanyagok az összetevők listájáról olyan kifejezések alapján ismerhetők fel, mint akrilátok, karbomer, keresztpolimer, kopolimer vagy polibutén. Tipp: az oldható műanyagokat tiltják a minősített natúrkozmetikumokban és a bio tisztítószerekben.
• Ne használjon szintetikus textíliákat (poliészter, nejlon vagy akril): Az olyan természetes szálak, mint a pamut, a gyapjú, a selyem vagy a vászon le tudnak bomlani. A szintetikus textíliák esetében kedvezőbb a rövid mosási ciklus alacsony hőmérsékleten és tele mosógépben.
• Fontos továbbá, hogy a műanyagokat megfelelően ártalmatlanítsuk, és így körforgásban tartsuk őket. Tipp: Gyűjtse össze és ártalmatlanítsa a környezetben található műanyag csomagolásokat.
• Vegy igénybe inkább a tömegközlekedést, hogy kevesebb gumiabroncs kopjon.