A mikroműanyagok komoly veszélyt jelentenek különösen a tengeri ökoszisztémára nézve. És nem csak a tengerek szennyezéséről van szó egy olyan anyaggal kapcsolatban, amely rendkívül tartós, és amelynek lebomlása több száz évbe telik. Problémát jelent a tengeri élőlényekre, például a fókákra, halakra és kagylókra gyakorolt hatás is, amelyek a mikroműanyagokat passzívan vagy táplálékukkal fogyasztják. A nature.com egyik cikke szerint a károsodás talán legegyszerűbb formája - legalábbis ami a tengeri élőlényeket illeti - az lehet, hogy az élőlények lenyelik a tápértékkel nem rendelkező mikroműanyagokat, és ezért nem fogyasztanak elég táplálékot a túléléshez.

A táplálékláncunk alapján logikus, hogy a mikroműanyagok az emberi szervezetben is megtalálhatók. Ezt már a legújabb tudományos vizsgálatok is megerősítették. A kutatás ezen a területen még gyerekcipőben jár, így az emberre gyakorolt lehetséges egészségügyi hatásokról egyelőre keveset tudunk. A kutatók úgy vélik, hogy a mikroműanyagok és nanoplasztikák koncentrációja a környezetben jelenleg túl alacsony ahhoz, hogy káros legyen az emberi egészségre. A legújabb cikkek ugyan kimutatták a műanyagrészecskék bizonyos káros hatásait egerekben, de ezek az eredmények nem vihetők át az emberekre az immunrendszer, a vérkeringés és a mikroműanyagok bevitelének különbségei miatt. Ráadásul még azok a tanulmányok sem képesek bizonyítani az okozati összefüggést, amelyek statisztikai összefüggést találnak az agyban lévő mikroműanyagok és az egészségügyi betegségek között.

Itt ismét különbséget kell tennünk az elsődleges és a másodlagos mikroműanyagok között. A másodlagos mikroműanyagok többnyire a műanyaghulladék helytelen elhelyezése miatt kerülnek az óceánokba. Mindannyian kivehetjük a részünket ennek megelőzésében a műanyagok összegyűjtésével és helyes ártalmatlanításával. Az elsődleges mikroműanyagok eközben elsősorban a műanyagot tartalmazó termékek használata miatt kerülnek a környezetbe, és sokkal kevésbé a gyártás, a szállítás és az újrahasznosítás során is. A IUCN szerint az elsődleges mikroműanyagok négy fő útvonalon keresztül jutnak az óceánokba:
- Közvetlen veszteségek az óceánba, pl. tengeri bevonatok
- Szél általi szétszóródás, pl. autógumikopásból származó részecskék
- Közúti lefolyás, pl. útburkolati jelekből
- Szennyvíztisztító létesítmények, pl. háztartási mosodai rostok
- A háztartási mosodákból származó szálak

A legismertebb felhasználási módja a hámlasztó hatásuk. A 60 µm-nél kisebb szemcsék kevésbé alkalmasak - az ideális méret 420 µm körül van. A felhasznált műanyagok a következők: polietilén (PE), polipropilén (PP), polietilén-tereftalát (PET), poliamid (PA), politetrafluoretilén (PTFE, teflon), polimetil-metakrilát (PMMA), polisztirol (PS), poliuretán (PUR) és különböző kopolimerek (UBA mikroműanyagok tanulmány).

A Münsteri Egyetem által végzett tanulmány szerint, amely 38 különböző ásványvizet vizsgált egyszer használatos és újrahasználható műanyag palackokban, üvegpalackokban és italos kartondobozokban, a műanyagból és üvegből készült újrahasználható palackokban egyaránt találhatók nyomokban mikroműanyagok. Az egyszer használatos palackokban és italos kartondobozokban kevesebb részecskét találtak. A tanulmány szerzője, Darena Schymanski feltételezi, hogy ez elsősorban az újrahasználható palackok esetében szükséges tisztítással függ össze. A csapvízben volt a legalacsonyabb a mikroműanyagok szintje. További információ a mikroműanyagok az ivóvízben témában a WHO-nál található.

Itt több lehetőség is van:
- A környezetre káros oldható műanyagvegyületeket, például a kozmetikumokban, mosó- és tisztítószerekben található mikroműanyagokat úgy azonosíthatja, hogy az összetevők listájában olyan neveket keres, mint akrilát, karbomer, keresztpolimer, kopolimer és polibutén. Tipp: 
- Ne használjon szintetikus textíliákat (poliészter, nejlon vagy akril): a természetes szálak, például a pamut, a gyapjú, a selyem és a vászon biológiailag lebomlóak. Emellett a szintetikus textíliák esetében jobb a rövid mosási ciklus alacsony hőmérsékleten és egy teljes mosási töltettel.
- Fontos továbbá, hogy a műanyagokat megfelelően ártalmatlanítsuk, hogy azok a körforgásban maradjanak. Tipp: Gyűjtse össze a környezetben talált műanyag csomagolásokat, és dobja ki őket.
- Használja többet a tömegközlekedést, hogy csökkentse a gumiabroncsok kopását.
- A gumiabroncsok elhasználódását.

A tudósok körülbelül egy évtizede tanulmányozzák a mikroműanyagokat, de a terület még mindig fejlődik, mivel nincsenek egységes definíciók, vizsgálati módszerek és mérőeszközök, ami megnehezíti az egyes tanulmányok eredményeinek összehasonlítását. A mikroműanyagok alakjuk, méretük és kémiai összetételük szerint változnak, és viselkedésük különböző környezetekben, például a levegőben, a vízben, a talajban vagy az emberi testben eltérő. Következésképpen továbbra is hiányosak az adatok, különösen az ökoszisztémákra és az emberi egészségre gyakorolt hosszú távú hatások tekintetében. Ráadásul a legtöbb vizsgálatot állatokon végezték, ami ésszerű különbségeket mutat az emberhez képest.

Míg a vizsgálatok megerősítették a mikroműanyagok jelenlétét az emberi vérben, az anyatejben, a tüdőben, sőt még a méhlepény szövetében is, még nem világos, hogy mennyi ideig maradnak a szervezetben, vagy hogy idővel felhalmozódnak-e. A szervezet képes lehet egyes részecskéket, különösen a nagyobbakat, a normál biológiai folyamatok révén eltávolítani, de a kisebb részecskék (különösen a nanoplasztikumok) hosszabb ideig megmaradhatnak, és potenciálisan áthatolhatnak a sejtmembránokon. További kutatásokra van szükség a mikroműanyagok visszatartásának, felhalmozódásának és kiürülésének dinamikájának megértéséhez.

A nanoplasztikok még a mikroműanyagoknál is kisebbek - jellemzően 1 mikrométer alatti méretűek. Méretük miatt képesek áthatolni a biológiai membránokon és potenciálisan bejutni a szervekbe és szövetekbe, ami miatt egyre nagyobb aggodalomra ad okot mind a környezet, mind az emberi egészség szempontjából. A viselkedésükkel és hatásukkal kapcsolatos kutatások folyamatban vannak.

Nem feltétlenül. Sok úgynevezett "biológiailag lebomló" műanyag csak speciális ipari komposztálási körülmények között bomlik le. Ha az óceánba vagy a hulladéklerakóba kerülnek, gyakran nagyon lassan bomlanak le, és a lebomlás során még mindig keletkezhetnek mikroműanyagok.